A szárnyasoltár a katolikus templom fő- vagy mellékoltárára helyezett „liturgikus színfal”, mely festett kép, dombormű vagy szoborszekrény formájában üzen Isten Népének, a szolgáló papoknak és a híveknek a Megváltás prófétai előképeiről, annak szerzője, Jézus Krisztus élete eseményeiről és az őt követő nagy példák, a Szentek tanúságtételeiről.
A 14. században, a nemzetközi gótika korában terjedt el főként a Német-római Birodalomban és a szomszédos országokban, többnyire behajtható, festett oldalszárnyakkal, Spanyolországban és Itáliában pedig a sok szoborral díszített, gyakran a szentélyboltozatig érő retablo nevű oltárfelépítménnyel.
A románkori templomok üzenetét a szentélyapszis felső ívébe rakott mozaik vagy festmény hirdette a gádorfalak mezőinek és a bejárati hátsófal képeivel együtt. A gótikus építészet a szentélyben is ablakokat nyitott, így a szárnyasoltár mintegy lehúzta és lehozta főként az apszis képi üzenetét, és az oltár fölé helyezte, a kor egyre mélyülő Eucharisztia-tiszteletének jegyében is.
A szárnyasoltár valamiként összesűríti és miniatürizálja a románkori templom annak egészére kiterjedő festett üzenetét, ugyanakkor Ádvent és Nagyböjt idején a bezárt oltárszárnyak külön üzenetével időben taglalja az egyházi liturgikus év sajátosságait.